



Május 13-án ünnepelte 25. születésnapját Debby Ryan, az ünneplésre azonban csak május 19-én került sor. Mivel Lili jó barátja a színésznőnek, ő is meghívást kapott. Rajta kívül egyébként Cole is jelen volt, de közös képet azonban csak Liliről és Debby-ről, valamint még egy közös barátnőjükről kaptunk.

Május 17-én került megrendezésre New Yorkban a CW Network Upfront Presentation, ahol immár harmadik éve a Riverdale csapata is részt vesz. Idén Lilin kívül Camila, Cole, K.J., Madelaine, Vanessa, Casey és Charles jelent meg az eseményen. Kedvencünk ezúttal egy merész, mégis nagyon csinos szerelést viselt, haját pedig egyszerűen kiengedve hagyta. Összességében ismét lenyűgözően festett, érdemes megtekinteni a képeket.


Május 7-én került megrendezésre a MET-gála New Yorkban, amin Lili is részt vett. A színésznő a nap folyamán arról írt Twitteren, hogy csak álmodhat arról, hogy részt vegyen egy ilyen nívós eseményen, később azonban mégis megjelent. A vörös szőnyegen egyedül, Cole-lal, és a H&M többi lányával is pózolt.
Az idei est témája a katolikus egyház és „mennyei” test volt, Lili pedig a H&M egyik kreációjában jelent meg, amihez Giuseppe Zanotti szandált párosított, kinézetét pedig fülbevalóval és gyűrűkkel dobta fel.




























