| Még 2014-ben készített egy fotósorozatot Liliről Jeff Downie. Eddig két kép jelent meg a sorozatból, most további három nagyon jó minőségű fotókat kaptunk, amiken Lils egyszerűen tündököl. |
| A MET-gálán a vörös szőnyeges fotózás mellett portrékat is készítettek Liliről. Az elkészülés pillanatait Daniel Dorsa örökítette meg, Angela Pham pedig előtte-utána képeket készített róla. |
| Nagy örömünkre Liliről új fotósorozat látott napvilágot, amit Damon Baker fotózott. A fotózáson Kristin Heitkotter készítette el a haját, míg sminkjéért Adam Breuchaud volt a felelős. |
| Azt hiszem ebben az évben nem panaszkodhatunk Lilire a magazinok és fotósorozatok terén, hiszen minden hónapban kapunk róla újabb képeket. Ezúttal a Flaunt Magazin számára készült fotósorozatot hoztam el, aminek képeit Clay Stephen Gardner készítette. |
| Még novemberben került fel a Seventeen Magazine Mexico címlapjára Lili és Camila Mendes . Akkor már írtam, hogy a Riverdale főbb szereplői kerültek bele a magazinba, de a képek csak nemrég jelentek meg jó minőségben, és most sikerült elhoznom őket. Elég sok egyéni készült Liliről, és vannak Camivel közösek is. |
| Az előző posztban már láthattátok az Ocean Drive magazin képeit. Most a Jezebel Magazin fotósorozatát és scanjeit hoztam el, a képek viszont nagyjából ugyanazok, mint az előző sorozaté. |
| Decemberben jelentek meg az első képek Lili Pulse Spikes fotósorozatából. A napokban további 14 fényképet kaptunk, de ezekből nem mindegyik új, viszont nagyobb méretűek az előzőeknél. |


































