2021. márciusában derült ki, hogy Lili főszerepet kapott egy Netflix-es filmben, a Look Both Ways-ben, ami 2022. augusztus 17-én debütált a Netflix-en. Kedvencünk Natalie szerepébe bújt, akinek főiskolai diplomájának előestéjén élete két párhuzamos világra szakad: az egyikben teherbe esik és fiatal felnőttként kell boldogulnia anyaként a texasi szülővárosában. A másik világban Los Angelesbe költözik, hogy folytassa a karrierjét.
2019. október végén robbant a hír, hogy kedvencünk lett a híres szépségmárka, a CoverGirl nagykövete. Az első kollekció, a 'Clean Fresh' 2020. január 16-án jelent meg és 4 termékből áll: egy krémes highlighter-ből, krém pirosítóból, alapozóból és ajakolajból.
Kezdődik a tanév, a város csak most ocsúdik egy aranyifjú gimnazista közelmúltbéli halálából – és már semmi sem olyan, mint régen. Az Archie Comics karaktereire alapozva, a mában játszódó sorozat, mely kisvárosi élet szürreális oldalát fedi fel, azt a sötétséget és furcsaságot, mely a város idilli álcája mögött húzódik. Van itt zenei karrierre vágyó fiatal, énekespalánta lány, tiltott tanár-diák viszony, szomszédjába szerelmes, de félénk lány, városba érkező új osztálytárs, kavaró menő lány és persze titkok.
2023/03/29 ∙ Riverdale 7. évad premier
icon-info
Oldal címe: L-Reinhart.Com
icon-info
Szerkesztő: katie
icon-info
Nyitás: 2017.04.27.
icon-info
Téma: Lili Reinhart
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Lili Reinhart-tal, a Riverdale-lel vagy a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
Pár évvel ezelőtt Lili még csak értékesítési dolgozó volt, aki próbálta elérni az álmait, hogy színészkedjen, eközben szorongás is gyötörte, így ezzel is meg kellett küzdenie. Ezután megkapta Betty Cooper szerepét a CW adaptációjában, a Riverdale-ben és azóta több millió követő csüng a szavain, a tweetjein és az Insta fotóin.
Érthető is volt, hiszen az akkor 19 éves Lili csak élvezni akarta ezt az utazást és kicsit hátra akart dőlni. Megkapta az álmai munkáját. Ő a saját platformjait használja, hogy megvilágítsa a depresszió, a szorongás és a testképzavar valóságát és erről őszintén is beszél a rajongói előtt is, mert úgy érzi őszintének kell lennie.
A ‘te Betty-d’ nagyon érdekes, modern változata az Arcie képregény karakterének. Mitől illik annyira bele 2018-ba?
,,Abban az értelemben modern, hogy az élete nem Archie körül forog, ahogy a képregényben. Elég független és mindig a kezében tartja az irányítást. Erős, tüzes és ez nagyon tetszik.”
2 millió követőd van Twitteren és 11 millió Instagramon. Hogyan gondolod ki mit teszel közzé, és mit gondolsz, szerinted tényleg jó dolog a közösségi média?
,,Szerintem a közösségi média abban jó, hogy egy nagy platformot teremt több művésznek, akiknek a munkáit talán máshol nem lehetne látni, és nekünk, színészeknek lehetőséget teremt, hogy megmutassuk a valós énünket, attól eltekintve, akit játszunk. Teljesen más életem van, mint Betty-nek, és úgy érzem, ha te csak a műsort nézed és nem nézed a közösségi felületeimet, nem is gondolnád mennyire szókimondó is vagyok. Szóval ez egy szuper lehetőség nekünk, hogy kifejezzük magunkat a sajátos módunkon és ez az ami a saját ellenőrzésünkön van. Nem megy át egy szerkesztői részlegre, ez tényleg a mi ujjunkból származik.”
Mi vett rá téged arra, hogy a közösségi médiát használd arra, hogy beszélj a mentális egészségről és a testképzavarról?
,,Őszinte leszek, sosem gondolkodtam úgy mélyebben ezen, hogy ezt kéne tennem vagy sem. Én csak így tettem. Nem számított mennyi követőm volt. Mindig nyíltan beszéltem ezekről, és elég nyílt és őszinte voltam.”
Mi volt ennek az egyik legkiemelkedőbb szempontja?
,,Amikor elkezdtem a rajongóimmal személyesen is találkozni, találkoztam olyan emberekkel, akik ezt mondták nekem: ,,Nem tudtam hogyan beszélhetnék a szüleimmel a mentális egészségemről, aztán hallottalak téged erről beszélni, és ez motivált, hogy segítséget kérjek.” Az elején ezt át sem gondoltam igazán és csak annyit feleltem, hogy ,,ó, nagyon kedves, hogy ezt mondod”. Aztán egy percre megállsz, elgondolkodsz, hogy amit te mondasz az tényleg hatással van az emberek életére. Ez olyan mély gondolat, amit meg kellett emésztenem. Elég személyes dolog, de elképesztő.
Még mindig úgy érzem, hogy nem érdemlem meg azokat a rajongókat, akik azt mondják, hogy megváltoztattam az életüket. Ez még mindig olyan dolog, ami után csak kapkodom a fejemet, mert nem érzem úgy, hogy amit én teszek az annyira fontos lenne. De lassan és biztosan rájöttem, hogy már pedig az, mert nagyon ritka a tudatossága a mentális gondoknak. Mindig is tisztában voltam a depresszióval, a szorongással és a testzavarokkal. Mert ez olyan dolog, amivel egy ideig én is együtt éltem. De mivel ebben az iparágban lehetőségem van megismerni ennyi embert a világból, így látom, hogy mennyire össze hozza az embereket, ha csak erről beszélnek és ez egy folyamat volt számomra is, hogy amit teszek az tényleg segít másnak.”
Voltak olyan sztárok, akikre felnéztél és akik irányt mutattak?
,,Felnéztem Demi Lovato-ra. Emlékszem ő volt az első ember, aki a depresszióról és étkezési rendellenességről beszélt (akit én hallottam). Nekem nem volt étkezési rendellenességem, de az ő nyitottsága és őszintesége a mentális egészségről nagyon klassz volt számomra. Mert úgy éreztem, hogy ,,Ó, hiszen én is így érzek. Ő ismert, gyönyörű, pénze van és furcsa gondolni, hogy ő is érezhet így.”
Ekkor jöttem rá, hogy a depresszióba bárki bele eshet, nem számít a nem, a faji hovatartozás, a kor, nem számít mennyi pénzed van vagy mennyire vagy híres. Ez olyan, amivel együtt születsz és ezen túl tudsz lépni. Nem kell, hogy ez határozzon meg téged, vagy hogy ettől kevesebbnek érezd magad.”
Van olyan, amit most már tudsz a szorongás kezeléséről és amit jó lett volna, ha korábban is tudsz?
,,Nem gond, hogyha nem tudod, hogy mit tegyél. Sokan kérdezték, hogy ,,Mit teszel ha szorongani kezdesz?” sok mindent, de az, amivel én kezelem a szorongásomat, nem feltétlen jelenti azt, hogy másnak is segít. Ez nagyon személyes dolog. Neked kell kitalálnod, hogy mi működik neked, és mi az, ami nem, és ez változni fog idővel. A légzőgyakorlatok nem feltétlen működnek nálam. Az írás segített, és a vezetés is, de a vezetéstől sok embert ideges lesz. Minden embernél más és más. Szóval a tanácsom, hogy ne tegyetek rám nyomást azzal, hogy gyorsan kelljen ezt kitalálnom, mert még folyamatban van.”