Lili nem fél beszélni a bőre problémáiról, főleg ha ezzel másnak is tud segíteni. ,,Aki ismer engem az tudja, hogy szeretem a bőrápolást.” – mesélte Lili az E!Newsnak. Majd így folytatta: ,,Ha nem színésznő lettem volna, akkor tuti bőrgyógyász lennék ma.” Most az egyik álma teljesült, ugyanis a Dermalogica márkával közreműködve segíthet a nőknek. Ezt a márkát pedig már a középiskolás évei óta használja.
Ennek a partnerségnek köszönhetően Lili megosztott pár tippet, amit az évek során megtanult, hogy hogyan bírkózik meg a pattanásaival. Először, tudd meg milyen típusú bőröd van. Tovább olvasom »
|
Fantasztikus hírt hoztam nektek! Ugyanis Lili-t kérte fel a Dermalogica partnerének egy projektben, pontosabban ‘kreatív tanácsadó’ lett a legújabb Clear Start termékeknél, ami kizárólag az ulta.com-ról szerezhető be augusztus 2.-tól . Ehhez egy poszterfotó került elő, és egy kulisszák mögötti videó is. A kampányt április 23-án forgatták le és a videóban Lili elmeséli, hogy nagyon izgatott, amiért részt vehet ebben, mert nagy szenvedélye a bőrápolás. |
Új fotósorozat képek jelentek meg Liliről, amiket Tyler Joe készített az amerikai Harper’s Bazaar újság számára. Az interjúban többek között beszélt arról, hogy milyen az élete a reflektorfényben, hogyan találta meg önmagát és hogy mit is várhatunk a Riverdale harmadik évadától. |
Amíg nincs nagyon friss hír Liliről, úgy döntöttem kicsit frissítem a galériát. Az Instagram képek egy részét pótoltam visszamenőleg, ezeket megtekinthetitek már a galériában, összesen 45 darabot. |
Június 16-án került megrendezésre a 2018-as MTV Movie And TV Awards a Barker Hangarban, Santa Monicában, Californiában. Lili is tiszteletét tette a rendezvényen, ahol egy elegáns Izeta Couture ruhát viselt Jimmy Choo szandállal. A show alatt díjat is adott át Madelaine és Camila társaságában, a Legjobb sorozatbeli alakítás kategóriában Millie Bobby Brownnak. A Riverdale is jelölve volt a Legjobb sorozat, Legjobb csók (K.J. & Camila) és Legjobb jelenettolvaj (Madelaine) kategóriákban, ezekből viszont csak Mads-nek sikerült elvinnie a díjat. |