Kedvencünket még szeptember 20-án kapták le a szemfüles lesifotósok, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhattuk, most is a kanadai Vancouver utcáin. És szokásához híven Milo-val sétálgatott, erről 9 képet találhattok meg. Lili a kényelmes szettre szavazott most, szabadidőben és kék szövetnadrágban volt látható, amihez fekete csizmát választott. Legutoljára elég régen, még májusban készültek róla lesifotók, így közel 4 hónap után felüdülés volt végre látni őt. ![]() ![]() ![]() ![]() Most pedig áteveznék a Riverdale vizeire, ugyanis jó pár fotót hoztam nektek. Először is kezdeném azzal, hogy múlthét előtt megjelent a 17. epizód, amit magyar felirattal itt megnézhettek, valamint múlthéten pedig már a 18. rész is debütált, azt pedig itt láthatjátok. Ezekhez pedig érkeztek fotók is, a 17. ‘Dance of Death’ epizódhoz kaptunk 2 újabb still fotót és én hoztam nektek további 1191 kivágott képet. A múltheti, ‘Next To Normal’ részhez érkezett 8 still fotó és további 2428 kivágott fotót találhattok meg. Valamint a 19. ‘Riverdale: RIP’ epizódhoz is kaptunk 4 still fotót, ami magyar idő szerint csütörtök hajnalban fog érkezni és ez egyben az évadzáró rész is lesz. A Riverdale 6. évada pedig nem sokkal később, november 16-án tér vissza. Elhoztam nektek az évadzáró rész leírását, promó videóját, valamint 27 darab kulisszák mögötti fotót, ahol a színésznő és a stábtagok a forgatások szüneteiben, forgatások alatt pózoltak.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2021 évad > Szeptember 20 – Milo-val sétál, Vancouver |
Sziasztok! Lili számára az április elég mozgalmasan telt lesifotók tekintetében. Főleg, ha azt nézzük, ő mennyire nem szereti ha lépten nyomon követik, ám ez sajnos elkerülhetetlen az ő és más ismert emberek életében. Most újabb 2 albumnyi fotó került elő. Először április 21-én indult el kolleganőjével/lakótársával és barátnőjével, Madelaine-nel egy közös kutyasétáltatásra Vancouver, Kanadában. Fehér croptopot, fehér kardigánt, farmernadrágot és papucsot viselt ekkor, 13 fotót találtok meg. Illetve 24-én is Milo-val indult sétára, ekkor már egyedül és úgy tűnik Vancouverbe ismét beköszöntött a rossz idő, ugyanis a lengébb ruhákat felváltotta egy melegebb öltözék. Fehér garbós pulóvert, farmernadrágot, hosszú fekete bőrkabátot és fekete csizmát viselt. Erről 8 képet találtok meg. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2021 > Április 21 – Madelaine-nel kutyát sétáltat, Vancouver |