Kedvencünket még szeptember 20-án kapták le a szemfüles lesifotósok, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhattuk, most is a kanadai Vancouver utcáin. És szokásához híven Milo-val sétálgatott, erről 9 képet találhattok meg. Lili a kényelmes szettre szavazott most, szabadidőben és kék szövetnadrágban volt látható, amihez fekete csizmát választott. Legutoljára elég régen, még májusban készültek róla lesifotók, így közel 4 hónap után felüdülés volt végre látni őt. ![]() ![]() ![]() ![]() Most pedig áteveznék a Riverdale vizeire, ugyanis jó pár fotót hoztam nektek. Először is kezdeném azzal, hogy múlthét előtt megjelent a 17. epizód, amit magyar felirattal itt megnézhettek, valamint múlthéten pedig már a 18. rész is debütált, azt pedig itt láthatjátok. Ezekhez pedig érkeztek fotók is, a 17. ‘Dance of Death’ epizódhoz kaptunk 2 újabb still fotót és én hoztam nektek további 1191 kivágott képet. A múltheti, ‘Next To Normal’ részhez érkezett 8 still fotó és további 2428 kivágott fotót találhattok meg. Valamint a 19. ‘Riverdale: RIP’ epizódhoz is kaptunk 4 still fotót, ami magyar idő szerint csütörtök hajnalban fog érkezni és ez egyben az évadzáró rész is lesz. A Riverdale 6. évada pedig nem sokkal később, november 16-án tér vissza. Elhoztam nektek az évadzáró rész leírását, promó videóját, valamint 27 darab kulisszák mögötti fotót, ahol a színésznő és a stábtagok a forgatások szüneteiben, forgatások alatt pózoltak.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2021 évad > Szeptember 20 – Milo-val sétál, Vancouver |
Ahogyan az előző bejegyzésben beszámoltam róla, szeptember 13-án, Lili 25. születésnapján volt megrendezve az idei MET Gála, amire ő is hivatalos volt. Már hoztam nektek egy adag fotót, ám most újabbak kerültek elő, az érkezésről újabb 26 szuper kis fotó, és az after party-ról pedig további 7 fotó. Az érkezésről így összesen 67 képet, az after-ről pedig 14 képet találhattok meg. Én még mindig nem tudok betelni vele, Lili elképesztően nézett ki az eseményen! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve magyar idő szerint csütörtök hajnalban jelent meg a Riverdale 16. epizódja. A Netflix ismét elkészítette a magyar feliratot és ezen a linken felirattal meg is tekinthetitek a részt. Valamint ahogyan mindig, elhoztam a kivágott képeket, összesen 682 képet. És ne felejtsétek el megnézni a 17. rész trailer videóját, valamint azt is fontos észben tartani, hogy márcsak 3 epizód maradt az 5. évadból! Rendezvények > 2021 Szeptember 13 – 2021 Met Gala „In America: A Lexicon of Fashion”, New York |
Tegnap rendezték meg az idei Met Gálát, amit 1948-ban rendeznek meg a new yorki ‘The Metropolitan Museum of Art ‘ Múzeumban és általában ez az esemény május első hétfőjére esik, ám most a vírus miatt csúszott egészen tegnapig. Ám szeptember 13 egy másik szempontból is jeles nap: tegnap volt kedvencünk 25. születésnapja, innen is nagyon boldog születésnapot kívánunk neki! Na de térjünk vissza a tegnapi gálára: Lili most vett részt rajta harmadszor, ám most először egyedül, hiszen 2018-ban és 2019-ben is a volt párjával, Cole Sprouse-szal vett részt. Kedvencünk egy virágokkal díszített csodaruhát viselt, ami fantasztikusan állt neki és Christina Siriano tervezett. A ruha érdekessége, hogy az 50 államokból 50 virágaival díszítették a ruháját. Az idei Met Gála téma az ‘In America: A Lexicon of Fashion’-re esett. 41 szuper képet találtok a vörös szőnyegről, illetve az After partyn is részt vett Lili, erről pedig további 7 fotót. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Rendezvények > 2021 Szeptember 13 – 2021 Met Gala „In America: A Lexicon of Fashion”, New York |
Sziasztok! Elhoztam nektek az elmúlt időszak IG fotóit, amit augusztus óta töltött fel Lili. Augusztusban 9 képet töltött fel a legutóbbi Instagram bejelentkezésem óta. A képekből megtudtuk, hogy kedvencünk a legjobb barátaival volt egyet túrázni, erről jó pár képet feltöltött, és persze, mint mindig, Milo-t sem hagyhatta ki. Illetve mint tudjuk, már 2020. januárja óta a Covergirl sminkmárka nagykövete, így most is megosztott egyik kedvenc termékéről végeredményt, hogy mire is képes az egyik szempillaspiráljuk. Valamint újabb fotót kaptunk az idei Sasha Samsonova fotósorozatból. ![]() ![]() ![]() ![]() Egy fantasztikus hírt még meg kell osztanom: Lili lett a szingapúri Elle magazin szeptemberi számának címlapján. Ehhez kaptunk egy szuper fotósorozatot és interjút, amit hamarosan elhozok nektek magyarul is. Ám ennek az említett fotózásból megosztott pár képet a közösségi oldalán, mindkét címlapot és további 6 képet találtok. És ahogy említettem, érdemes visszanézni a napokban, mert elhozom nektek ezeket a fantasztikus képeket és az annál érdekesebb interjút! ![]() ![]() ![]() ![]() Vegyes képek > Instagram > 2021 Augusztus |
A W TV Portfolio 2. évfordulóján a televízió 26 legkeresettebb színészét/színésznőjét keresték fel, hogy kicsit lépjenek a kedvenc sorozatuk főhősének cipőjébe. Tavaly Lili Reinhart elmesélte, hogy a lockdown alatt újra összekapcsolódott az életében jelenlévő emberekkel, de a legfontosabb, hogy magával is. Azzal töltötte idejét, hogy lefestette a canyont a dél-kaliforniai Airbnb mögött, ahol menedékre talált, naplót írt, miközben Spotify-on zenéket hallgatott és gondoskodott kutyusáról, Milo-ról. És mint sokan mások, sokat nézett tévét. Elárulta, hogy imádta a ‘A vezércsel’ c. sorozatot és úgy döntött, hogy próbálja leutánozni a fotón Beth Harmon-t, akit Anya Taylor-Joy alakított. ![]() ![]() ![]() ![]() Miért ezt a karaktert és sorozatot választottad? Szoktál sakkozni? Mit csináltál a lockdown alatt? Van új hobbid? A Vezércsel mellett néztél más műsorokat is? A lockdown alatt függője lettem az ‘Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály’ sorozatnak, ahol te egy epizódban szerepeltél is! A való életben, te inkább vagy az édes Betty vagy inkább Veronica? Fotósorozatok > 2021 > W Magazin TV Portfolio (Augusztus) |