Cole Sprouse nemrégiben a GQ Hype-nak nyilatkozott és mesélt Riverdale-beli kolleganőjével való korábbi kapcsolatáról, és megtudtuk, hogy a kettejük viszonya őszinte volt. A szerdán megjelent interjúban bevallotta, hogy hiába próbálták óvni kapcsolatukat, mégis a nyilvánosság előtt zajlott, de megtettek mindent, hogy igazi kapcsolatuk lehessen, amennyire csak tudták. Lili és Cole a Riverdale forgatásai alatt ismerkedtek meg egymással még 2017-ben és ebben az évben már romantikus kapcsolat alakult ki közöttük. Próbálták megóvni életüket, de sokszor kerültek lesifotósok kereszttüzébe, valamint közös fotókat is posztoltak egymásról a közösségi média felületein, valamint a 2018-as és 2019-es Met Gálára együtt mentek. 2019. júliusában felröppentek a hírek szakításukról, de ők ezt megcáfolták egy közös címlappal, interjúval és fotózással, ami a W magazinnak készült. Szakításuk híre 2020. májusában ismét felreppent, majd ennek a kérdésnek a megválaszolására pontot is tettek, amikor augusztusban Cole megerősítette, hogy ők 2020. márciusában végleg szétmentek. Cole azóta Ari Fournier-rel alkot egy párt, Lili-ről pedig nem tudni, hogy párkapcsolatban van e vagy sem. |
Kedvencünket még szeptember 20-án kapták le a szemfüles lesifotósok, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhattuk, most is a kanadai Vancouver utcáin. És szokásához híven Milo-val sétálgatott, erről 9 képet találhattok meg. Lili a kényelmes szettre szavazott most, szabadidőben és kék szövetnadrágban volt látható, amihez fekete csizmát választott. Legutoljára elég régen, még májusban készültek róla lesifotók, így közel 4 hónap után felüdülés volt végre látni őt. ![]() ![]() ![]() ![]() Most pedig áteveznék a Riverdale vizeire, ugyanis jó pár fotót hoztam nektek. Először is kezdeném azzal, hogy múlthét előtt megjelent a 17. epizód, amit magyar felirattal itt megnézhettek, valamint múlthéten pedig már a 18. rész is debütált, azt pedig itt láthatjátok. Ezekhez pedig érkeztek fotók is, a 17. ‘Dance of Death’ epizódhoz kaptunk 2 újabb still fotót és én hoztam nektek további 1191 kivágott képet. A múltheti, ‘Next To Normal’ részhez érkezett 8 still fotó és további 2428 kivágott fotót találhattok meg. Valamint a 19. ‘Riverdale: RIP’ epizódhoz is kaptunk 4 still fotót, ami magyar idő szerint csütörtök hajnalban fog érkezni és ez egyben az évadzáró rész is lesz. A Riverdale 6. évada pedig nem sokkal később, november 16-án tér vissza. Elhoztam nektek az évadzáró rész leírását, promó videóját, valamint 27 darab kulisszák mögötti fotót, ahol a színésznő és a stábtagok a forgatások szüneteiben, forgatások alatt pózoltak.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2021 évad > Szeptember 20 – Milo-val sétál, Vancouver |
Ahogyan az előző bejegyzésben beszámoltam róla, szeptember 13-án, Lili 25. születésnapján volt megrendezve az idei MET Gála, amire ő is hivatalos volt. Már hoztam nektek egy adag fotót, ám most újabbak kerültek elő, az érkezésről újabb 26 szuper kis fotó, és az after party-ról pedig további 7 fotó. Az érkezésről így összesen 67 képet, az after-ről pedig 14 képet találhattok meg. Én még mindig nem tudok betelni vele, Lili elképesztően nézett ki az eseményen! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve magyar idő szerint csütörtök hajnalban jelent meg a Riverdale 16. epizódja. A Netflix ismét elkészítette a magyar feliratot és ezen a linken felirattal meg is tekinthetitek a részt. Valamint ahogyan mindig, elhoztam a kivágott képeket, összesen 682 képet. És ne felejtsétek el megnézni a 17. rész trailer videóját, valamint azt is fontos észben tartani, hogy márcsak 3 epizód maradt az 5. évadból! Rendezvények > 2021 Szeptember 13 – 2021 Met Gala „In America: A Lexicon of Fashion”, New York |