|
Mozgalmas napja volt tegnap Lili Reinhart számára New York City utcáin: a színésznő ugyanis intenzív promókörútra indult közelgő projektje, a Forbidden Fruits népszerűsítésére. A nap folyamán több helyszínen is feltűnt kollégáival, miközben a paparazzók többször is lencsevégre kapták. A nap egyik első állomása a The Drew Barrymore Show felvétele volt, ahová Lili a film egyik főszereplőjével, Victoria Pedretti-vel együtt érkezett. A színésznőket a stúdió felé sietve fotózták le a lesifotósok Manhattan utcáin, miközben a közelgő premier kapcsán adtak interjúkat és vettek részt a műsor felvételén. A beszélgetés során várhatóan a film történetéről, a forgatás élményeiről és a közös munkáról is szó esett. (Sajnos ez még nem került elő.) A televíziós szereplés után a promónap következő állomása a SiriusXM stúdiója volt. Lili itt is a film kapcsán adott interjút, ahol rádiós beszélgetések és fotózások is várták a szereplőket. A színésznőt a stúdióba érkezve és onnan távozva is lefotózták, a rajongók pedig ismét láthatták jellegzetes, elegáns, mégis laza városi stílusát. A hosszú nap azonban itt még nem ért véget. Ugyanis még a reggeli órákban ismét a város utcáin tűnt fel, amikor a következő napi televíziós szereplésre indult. A paparazzók ekkor is kiszúrták, miközben a Good Morning America felvételére tartott, amely az egyik legnépszerűbb reggeli műsor az Egyesült Államokban. A beszélgetésben Lili mellett a film több főszereplője is részt vett, köztük Lola Tung, Victoria Pedretti és Alexandra Shipp. A színésznők meséltek a film különleges hangulatáról, valamint arról is, milyen intenzív forgatási folyamat áll a projekt mögött. A történet egy bevásárlóközpontban működő titkos boszorkánykörről szól, amelynek vezetője Apple, akit Lili Reinhart alakít. Az interjú során a szereplők elárulták, hogy a film forgatása gyakran éjszaka zajlott, ami különleges, de egyben kimerítő munkarendet jelentett számukra. A késő esti felvételek azonban segítettek megteremteni azt a sötétebb, misztikus hangulatot, amely a történethez szükséges volt. A színészek arról is beszéltek, hogy a hosszú forgatási napok alatt erős barátság alakult ki közöttük, ami a vásznon látható dinamika szempontjából is sokat jelentett. A beszélgetés során szóba került az is, hogy a karakterek mennyire különböző személyiségeket képviselnek a történetben. A film egy sötét humorral átszőtt horror-történet, amely egy titkos, női boszorkánykultusz működését követi nyomon egy pláza alagsorában – egészen addig, amíg egy új tag meg nem kérdőjelezi a csoport dinamikáját. A Forbidden Fruits világpremierje a South by Southwest Film & TV Festival programjában lesz március 16-án, a szélesebb mozis bemutató pedig március 27-én várható. |
|
Új fejezethez érkezett Lili Reinhart bőrápolási márkája, a Personal Day: bemutatkozott a Soft Slip Priming Milk, amelyhez egy friss, letisztult hangulatú fotósorozat is készült. A kampányképeken Lili természetes, ragyogó sminkben látható, a márkára jellemző minimalista, puha esztétikával – a vizuális világ tökéletesen tükrözi a termék üzenetét: kevesebb réteg, több tudatosság, valódi bőr. A Soft Slip Priming Milk egy tápláló, aknébarát priming esszencia, amely könnyed, tejszerű textúrájával azonnal hidratált, üde és ragyogó hatást kölcsönöz a bőrnek, miközben hosszú távon is támogatja a bőrbarrier egészségét. A formulát szándékosan úgy alkották meg és klinikailag is tesztelték, hogy non-komedogén legyen – vagyis ne tömítse el a pórusokat –, így a sminkelés előtti előkészítés nem veszélyezteti a tiszta bőr elérésére irányuló célokat sem. A termék egyszerre működik azonnali „glow”-fokozó alapként és hosszú távú bőrápolási lépésként, hidat képezve a skincare és a smink között. Akit érdekel a termék, Európából legkönnyebben a Revolve oldaláról szerezheti be 32 euróért. ![]() A márka február 25-én New Yorkban egy exkluzív launch bulival ünnepelte az újdonság érkezését, ahol influenszerek, beauty-szerkesztők és a márka közeli barátai is részt vettek. Az esemény hangulata – a letisztult, krémes árnyalatokkal és puha fényekkel – visszaköszönt a kampány vizuális világából is, erősítve a Personal Day azon üzenetét, hogy a bőrápolás nem tökéletességről, hanem egyensúlyról és önazonosságról szól. A launch partin Lili Reinhart tökéletesen megtestesítette a Personal Day Soft Slip Priming Milk kampányának esztétikáját – az outfit elegáns, mégis légies és természetes volt, akárcsak maga a termék. Lili egy halvány zsályazöld, finom pántos ruhát viselt, amelynek felsőrésze enyhén fűzős hatású, apró masnival a dekoltázsnál, míg a szoknyarész áttetsző, hímzett csipkében végződött. Az anyag könnyedsége és a lágy esés gyönyörűen harmonizált a Soft Slip „milky”, puha textúrájára épülő koncepcióval. A megjelenést egy világos, bolyhos stóla tette még különlegesebbé, amely vintage glamour hangulatot adott az összhatásnak. A styling visszafogott, mégis kifinomult volt: természetes, ragyogó smink – amely tökéletesen kiemelte az új primer hidratált, „dewy” hatását –, lágy hullámokba rendezett haj, valamint minimalista ékszerek, köztük egy finom nyaklánc és egy elegáns gyűrű. Az egész megjelenés a nőies erőt, a magabiztosságot és a természetes szépséget hangsúlyozta, ami szorosan kapcsolódik a Personal Day filozófiájához. |



































