
Most pedig elérkeztem a kép pótlás utolsó részével, ahol a fotósorozatok második felét láthatjátok. Ezek után pedig érkezni fogom az interjúkkal és személyes fotókkal is.
Az előző bejegyzések egyikében láthattátok a lesifotókat, amikoris Lili, Camila és Madelaine a Hocus Pocus c. filmből ismert Sanderson nővéreknek öltöztek be Halloween alkalmából, amit egy október 29-i privát buliban ünnepeltek. Akkor készült egy szuper fotósorozat is róluk Cibelle Levi által és a lányok mindannyian eszméletlenül néztek ki! Erről 7 képet találtok meg.
Ezután nem sokkal később az Armani eseményen szintén Cibelle Levi készített róla és Cami-ról közös fotósorozatot. Ehhez nem sokat, összesen csak négy képet láthattok.
Az év végén, decemberben a koreai Marie Claire lőtt róla újabb fotókat, amik között vannak fekete/fehérek is és mind-mind eszméletlenül sikerültek. Összesen 9 fotót találtam erről, kerestem ehhez kapcsolódó interjút is, de úgy néz ki, az nem készült Lili-vel, mindenesetre ne felejtsétek el ezt sem lecsekkolni!
Végezetül pedig egy friss fotósorozattal zárnám, ugyanis a Rodarte elő-tavaszi számához készült róla a legújabb fotózás, ami januárban jelent meg róla. Ehhez 8 fotót láthattok!
































