
A veterán operatőr és televíziós rendező, Uta Briesewitz az „American Sweatshop” című filmmel debütál nagyjátékfilm-rendezőként, amelynek világpremierje a 2025-ös SXSW Film- és TV-fesztivál keretében került megrendezésre tegnap Austin, Texas-ban. Lili játssza a főszerepet, mint egy fiatal nő, aki tartalommoderátori állást kap egy közösségi oldalon. Miközben igyekszik elvonatkoztatni az erőszakos és felkavaró képektől, amelyekkel nap mint nap elárasztják, megszállottja lesz annak, hogy kiderítse az igazságot egy különösen szemléletes videó mögött.
Tegnapelőtt Lili és a rendező Uta már megérkezett az SXSW fesztiválra és legelőször a ‘Screen Rant’-nél jártak, hogy rövid interjút adjanak, de emellett előkerült még beszélgetés az LA Times-hoz is és a Deadline Hollywood is leült velük beszélgetni, ahol természetesen még többet megtudhatunk a filmről és a kulisszák mögül. Csekkoljátok ti is!

Szuper kis fotósorozatok kerültek elő erről a napról: többek között lőtt róluk portrét a Shutterstock (összesen 13 fotó érhető el), a Getty Images (18 fotó), a Deadline Hollywood, erről további 5 fotót találtok, végül pedig az LA Times készített Lili-ről egy szuper kis fotót, egyelőre sajnos csak ez az egy érhető el.

Végül pedig tegnap végre megvolt a premier a fesztiválon, az érkezéskor már várták őt a fotósok, ahova egy mélyen dekoltált pántos, hosszú egyberészes ruhát választott kedvencünk, ami remekül kiemelte szuper alakját. Többek között itt a többi stábtaggal is fotózkodott, összesen 51 kép érhető el, valamint utána sor került a panel beszélgetésre is, erről pedig további 9 képet tekinthettek meg. Annyit még megtudtunk a filmről, hogy 1 óra 40 perces lesz, de azt még nem tudjuk, hogy mikor és hol lesz elérhető, ahogyan sajnos még a Hal and Harper-ről sincs hír, valószínű még nem sikerült megegyezni, hogy melyik felületen lesz látható, ám az ‘American Sweatshop’ feltehetőleg mozikban lesz legelőször megtekinthető.
































