2021. márciusában derült ki, hogy Lili főszerepet kapott egy Netflix-es filmben, a Look Both Ways-ben, ami 2022. augusztus 17-én debütált a Netflix-en. Kedvencünk Natalie szerepébe bújt, akinek főiskolai diplomájának előestéjén élete két párhuzamos világra szakad: az egyikben teherbe esik és fiatal felnőttként kell boldogulnia anyaként a texasi szülővárosában. A másik világban Los Angelesbe költözik, hogy folytassa a karrierjét.
2019. október végén robbant a hír, hogy kedvencünk lett a híres szépségmárka, a CoverGirl nagykövete. Az első kollekció, a 'Clean Fresh' 2020. január 16-án jelent meg és 4 termékből áll: egy krémes highlighter-ből, krém pirosítóból, alapozóból és ajakolajból.
Kezdődik a tanév, a város csak most ocsúdik egy aranyifjú gimnazista közelmúltbéli halálából – és már semmi sem olyan, mint régen. Az Archie Comics karaktereire alapozva, a mában játszódó sorozat, mely kisvárosi élet szürreális oldalát fedi fel, azt a sötétséget és furcsaságot, mely a város idilli álcája mögött húzódik. Van itt zenei karrierre vágyó fiatal, énekespalánta lány, tiltott tanár-diák viszony, szomszédjába szerelmes, de félénk lány, városba érkező új osztálytárs, kavaró menő lány és persze titkok.
2023/03/29 ∙ Riverdale 7. évad premier
icon-info
Oldal címe: L-Reinhart.Com
icon-info
Szerkesztő: katie
icon-info
Nyitás: 2017.04.27.
icon-info
Téma: Lili Reinhart
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Lili Reinhart-tal, a Riverdale-lel vagy a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
Nem is kellett szerencsére sokat várni az újabb megjelenésre a legnagyobb örömünkre, hiszen eddig így az év második fele elég kegyes volt hozzánk. Lili a hétvégén Európába látogatott, azon belül is az olaszországi Velencébe. Jelenleg zajlik a 79. velencei filmfesztivál, amire Riverdale-beli kolleganője, Camila is részt vett. Tegnap kedvencünk megérkezett a Hotel Excelsior-be és az érkezését meg is örökítették: összesen 20 lesifotót tekinthettek meg. Ezután ő is részt vett a filmfesztivál rendezvény sorozatain: ugyanis szombaton a Miu Miu – Women’s Tale eseményén vett részt. A Women’s Tales a Miu Miu által készülőben lévő minifilm-sorozat. Természetesen ehhez hűen egy Miu Miu által tervezett ruhában jelent meg, ami remekül állt a színésznőnek. Az outfit egy 1960-as évekbeli Mod-stílusú levendula midi ruha, magasított derekú szoknyával. A ruha felső részét gyöngyházfényű gyöngyök díszítik, a ruha alsó felét apró masni, Miu Miu aláírás díszítette, ahol a lila anyag találkozott a flitterekkel. Az eseményről további 6 képet találhattok meg. Végül pedig sor került a főesemény után egy vacsorára is, ahol egy hosszú estélyiben jelent meg, erről csak egy fotó került elő.
Végezetül tegnap kiderült, hogy újabb címlapon szerepel, nem máshol, mint a Revista de Milenio mexikói magazin szeptemberi számában. Egyelőre csak egy kép látott napvilágot, de reméljük, hogy hamarosan a fotósorozat képei is előkerülnek.