Cole Sprouse nemrégiben a GQ Hype-nak nyilatkozott és mesélt Riverdale-beli kolleganőjével való korábbi kapcsolatáról, és megtudtuk, hogy a kettejük viszonya őszinte volt. A szerdán megjelent interjúban bevallotta, hogy hiába próbálták óvni kapcsolatukat, mégis a nyilvánosság előtt zajlott, de megtettek mindent, hogy igazi kapcsolatuk lehessen, amennyire csak tudták. Lili és Cole a Riverdale forgatásai alatt ismerkedtek meg egymással még 2017-ben és ebben az évben már romantikus kapcsolat alakult ki közöttük. Próbálták megóvni életüket, de sokszor kerültek lesifotósok kereszttüzébe, valamint közös fotókat is posztoltak egymásról a közösségi média felületein, valamint a 2018-as és 2019-es Met Gálára együtt mentek. 2019. júliusában felröppentek a hírek szakításukról, de ők ezt megcáfolták egy közös címlappal, interjúval és fotózással, ami a W magazinnak készült. Szakításuk híre 2020. májusában ismét felreppent, majd ennek a kérdésnek a megválaszolására pontot is tettek, amikor augusztusban Cole megerősítette, hogy ők 2020. márciusában végleg szétmentek. Cole azóta Ari Fournier-rel alkot egy párt, Lili-ről pedig nem tudni, hogy párkapcsolatban van e vagy sem. |
Pár napja robbant a hír a ‘The Hollywood Report’-on, hogy kedvencünk egy új filmszerepet kapott egy közelgő Netflix drámában, a ‘Plus/Minus’-ban. A filmet Wanuri Kahiu fogja rendezni, aki a 2018-as Rafiki filmért volt felelős.
Egyelőre sem a forgatásról, sem a megjelenésről nincs információ, valószínűleg a 2022-es évben fog ez csak megvalósulni. |
2019. októberétől arca már a COVERGIRL-nek kedvencünk, most egy vadonatúj terméket dobtak piacra, a ‘Lash Blast Clean’ szempillaspirált. A vírus miatt és amiatt, hogy nem tartózkodik az Államokban, nem egy hivatalos, profik által készült reklám készült, ezt otthonában, Milo, a kiskutyája társaságában készítette. A reklám a mai napon jelent meg, ám sajnos elég rövid, mindössze 15 másodperces, de nézzétek meg! |
Lili a tegnapi ‘The Late Show with Stephen Colbert’ műsor vendége volt. Az interjú két részletben került fel a műsor hivatalos Youtube csatornájára. Az interjú kezdetén lejátszottak egy rövid sneak peek-et a 20-án érkező 5. évadból, ahol a hangsúlyban a szalagavató volt és ezt a témakört járták körbe. Elárulta, hogy ő sajnos nem volt szalagavatón, ugyanis 16 évesen lett magántanuló, hogy a karrierjére koncentráljon és amíg látta a barátait, hogy eljutottak a szalagavatóra, ő pedig azzal nyugtatta magát, hogy lesz még alkalma a későbbikben gyönyörű ruhákat viselni a vörös szőnyegeken. A Riverdale-be úgy jelentkezett Betty szerepére, hogy otthonról küldött egy videófelvételt, ám a produkció nemet mondott neki az elején. Ám később mégis megkapta az egyik főszerepet. A Riverdale 5. évadát időugrással kezdik, Betty Cooper pedig FBI gyakornokként dolgozik. Szó esett az első verseskötetéről, a ‘Swimming Lessons’-ról is. Elárulta, hogy nagyon nehezen választott címet, a szerkesztő egy napot adott neki, hogy végre találjon ki nevet, és amikor csak úgy eszébe jutott ez a szó, úgy volt vele, hogy működhet. Édes címnek találja és értelmet nyer abban, hogy az ember először tapasztal és próbál meg dolgokat, hiszen a könyv is tapasztalatokról szól a szerelemben, szívfájdalomban. A való életben elég jó úszónak tartja magát, ám a szó átvitt értelmében, az életben való ‘úszkálásban’ még dolgozik. Az interjú második felében a ‘Swimming Lessons’ került ismét terítékre. Kiderült, hogy a verseket a telefonján lévő ‘Jegyzetek’ applikációba írja, Lili mindent a telefonjába ír, mindenről listát készít. Például csinált bakancslistát is, amire csak egy dolgot írt fel. Ha csak ki akar kapcsolni, akkor gyakran látogatja a Reddit-et. Éjjelenként órákig görgeti a Reddit-et és a TikTok-ot. |
Lili a tegnapi napon nagyon szomorú hírt osztott meg Instagram oldalán, ugyanis pár nappal ezelőtt elhunyt nagyapja. Ehhez nem is szeretnék többet hozzáfűzni, lefordítottam nektek Lili megemlékezését, hiszen megosztott szeretett nagyapjáról egy képet is és innen is őszinte részvétemet szeretném kifejezni!
![]() ![]() ![]() ![]() Személyes képek > Instagram |
A tegnapi nap folyamán előkerült egy régi/új fotósorozatkép egy valószínűleg 2018-as fotósorozatból, amelyért a neves fotós, Damon Baker felelt. Az említett évben többször is lencsevégre kapta kedvencünket, a tőle megszokott extrémebb stílusban. Damon leginkább fekete-fehér képeket szokott készíteni, de a háttér mindenképpen átlagos, egyszínű, ezt dobja fel a vagányabb külsővel, kiegészítővel és néha színekkel. ![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2018 > Damon Baker |