| Tegnap megrendezésre került az ‘Oscar’ díjátadó, ennek keretein belül pedig több rendezvényt is tartottak, egyikre pedig kedvencünk is ellátogatott, nem másra, mint a ‘Vanity Fair Oscar Party’-ra, amit Beverly Hills-ben tartottak meg. Lili az este folyamán egy gyönyörű, színes-virágos hosszúruhában jelent meg. A megjelenésen több Riverdale színész is részt vett, a Cheryl-t játszó színésznővel, Madelaine-nel pedig a vörös szőnyegen is együtt pózoltak. Az érkezésről 53 fotót találhattok! És természetesen a vörös szőnyeges megjelenés után sor került a party-ra is, ahol kedvencünk szemmel láthatóan jól érezte magát Madelaine és Camila társaságában, erről további 5 fotót találhattok. Rendezvények > 2020 > Február 09 – Vanity Fair Oscar Party, Beverly Hills – Érkezés |
| Már korábban elhoztam a 12. epizód ismertetőjét és still fotóit, most pedig megérkezett a 13. epizódhoz tartozó is, ami február 12-én érkezik az amerikai televíziókba. Elég izgalmasnak ígérkezik ez az epizód is, azt sem szabad elfeledni, hogy az évad felén már túl vagyunk, viszont én még mindig nem értem melyik szál hova fut. Félbehagynak szálakat, amik futnak 1-2 epizódon át, majd semmi hír róluk, nem tudom… ti nektek mi a véleményetek?
![]() Filmek / Sorozatok > Riverdale > 4. évad > Still fotók > 4×13 – The Ides Of March |
| A ‘Covergirl’ kollekció bemutató eseményen Lili-vel leült beszélgetni az ET Canada, ahol egy nagyon mély interjú készült vele. Elmesélte mitől/hogyan alakult ki nála a depresszió, a Los Angeles-s küzdelmeiről is beszélt és hogy hogyan érzi magát most. Szerintem Lili egyik legőszintébb interjúja lett, mindenképpen olvassátok el és nézzétek meg a hozzá tartozó interjút is. Valamint közös fotó is készült a riporterrel, ez is felkerült a galériába.
Rendezvények > 2020 > Január 16 – Covergirl Clean Fresh Launch Party, Los Angeles – ET Canada |
| Így, hogy közeledünk a sorozat visszatérő epizódjához (ami amerikai idő szerint holnap esedékes) egyre több és több információ és still fotó kerül elő. Most is így történt, felkerült végre a jövőheti epizód ismertetője, amit elhoztam nektek.
Illetve a 12. , ‘Men of Honor’ epizód ismertetője is előkerült illetve 2 still fotó is. Már tudjuk képek alapján, hogy a Riverdale testvérsorozata, a Katy Keene és a Riverdale szálai össze fognak fonódni, ugyanis Veronica elutazik New York-ba, hogy egy régi barátjával találkozzon, tehát Katy-vel.
Filmek / Sorozatok > Riverdale > 4. évad > Still fotók > 4×12 – Men of Honor |
| Ha hasonlítasz Lili Reinhart-ra, akkkor valószínűleg számtalan órát töltesz a tinédzser éveidből a számítógép előtt, teljesen lenyűgözve Michelle Phan smink képességei, aki az első beauty vloggerjei között volt a Youtube-n. Talán jegyzeteket is készítettél a tippjeiről, és minden pénzt arra raktál félre, hogy az ő kedvenc sminktermékeit megvásárold a helyi drogériákban. A legtöbb éjszaka pedig úgy feküdtél le, hogy az ő videóit nézted és a tanácsait, előidézve olyan megszállottságot, ami évekig is tarthat. Lili-t Phan videói kalauzolták el a ‘szépségvilágba’ 14 évesen és valami varázslatos élményt hozott. Gyorsan visszaugorva a jelenbe, a 23 éves színésznő gyakran fejezi ki sminkszeretét a közösségi média felületein. Októberben pedig a Covergirl nagykövete is lett. Ez nem olyan munka, amit megkaphatsz anélkül, hogy lenne némi ütős tipped vagy kedvenc terméked. A régi Michelle videók megtanították Lili-t a drámaibb kinézetre, ám manapság már sokkal jobban törekszik a naturális külsőre. Most egy szép, ápolt bőr nála a legfontosabb.
Tovább olvasom »
|
| Kedvencünk a tegnap este folyamán életében először részt vett a ‘Screen Actors Guild’ díjátadóján, amit Los Angelesben rendeztek meg. A debütálást egy gyönyörű, monokróm Miu Miu ruhában tette meg, a haját pedig kontyban hátrafogták, a sminkjét pedig kicsit füstösebbre vették, kicsit feldobva a mélyítővonalában pedig csillámos szemhéjpúderrel. Az érkezésről fantasztikus 67 képet találhattok, nézzétek meg őket! Az este folyamán díjat is adott át a szintén színésznő Kaitlyn Dever-rel a ‘Legjobb férfi mellékszereplő’ kategóriában. A showról további 15 képet találtok. Rendezvények > 2020 > Január 19 – 26. Évi Screen Actors Guild Awards, Los Angeles – Érkezés |

































