A The Mannequin egy eredeti történeten alapuló, sorozatgyilkosos thriller lesz, amelyet a készítők „erőszakos, feszült és magas téttel bíró” alkotásként jellemeznek. A cselekmény részleteit egyelőre szigorú titok övezi, és azt sem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen karaktereket alakít majd Melissa Leo és Lili Reinhart. Annyit azonban tudni lehet, hogy a film nagyrészt két központi szereplő köré épül, így a két színésznő várhatóan a történet jelentős részében együtt lesz látható a vásznon.
John Lavelle írta, saját, The Very Best People című színdarabja alapján, amely 2024 őszén debütált az IAMA színtársulatnál. A forgatókönyvön a Blades of Glory (Jég veled!) egyik írójával, Craig Coxszal közösen dolgozott. A film cselekménye egyelőre titokban marad. A forgatás május 22-én kezdődött New Yorkban.
A Black Bear a Bad Boy című újfajta zsánerfilmet indítja útjára, amely egy fiatal nő küzdelmét mutatja be egy halálos sorozatgyilkos elől, az ember legjobb barátjának, hűséges kutyájának szemszögéből. Rengeteg gyerekfilm és néhány dráma született már, amelyeket egy állat szemszögéből mesélnek el, de horrorfilmekből nem sok. A forgatás augusztusban fog kezdődni Kanadában.
2025 márciusában jelentették be, hogy Lili Reinhart leszerződött az Amazon MGM Studios új romantikus vígjátékához, a Fake Wedding-hez, amelyben nemcsak főszereplőként, hanem producerként is részt vesz saját produkciós cége, a Small Victory égisze alatt. A film Ali és Anthony Garland azonos című novelláján alapul, akik a forgatókönyvet is jegyzik. A történet két anyagi gondokkal küzdő egyedülállóról szól, akik egy álesküvőt szerveznek, hogy kihasználják az ajándéklistát, ám a színjáték hamarosan nagyon is valós problémákat és érzelmeket hoz magával.
Egy bevásárlóközpont üzletében Apple titokban boszorkánykultuszt vezet munkatársaival, Cherryvel és Figgel. Az új alkalmazott, Pumpkin megkérdőjelezi a nővériségüket, ami arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek belső sötétségükkel – vagy erőszakos végzet vár rájuk.
Egy bevásárlóközpont üzletében Apple titokban boszorkánykultuszt vezet munkatársaival, Cherryvel és Figgel. Az új alkalmazott, Pumpkin megkérdőjelezi a nővériségüket, ami arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek belső sötétségükkel – vagy erőszakos végzet vár rájuk.
2023. augusztusában robbant a hír még mielőtt a Riverdale véget nem ért volna, hogy főszerepet kapott egy másik sorozatban Mark Ruffalo és Cooper Raiff oldalán. A Hal & Harper egy független sorozat lesz Cha Cha Real Smooth filmkészítő által, hivatalos részletek még nincsenek a sorozatról, amely állítólag egy komikus családi dráma lesz. Hal & Harper két testvért és egy egyedülálló apát követ, aki túl gyorsan akarja, hogy felnőjenek - olyan gyorsan, hogy a 7 és 9 éveseket felnőtt színészek fogják játszani. A sorozat először a 2025-ös Sundance Film Fesztiválon debütált.
» Cosmopolitan UK (Augusztus/Szeptember)
Lili többek között arról mesél, hogy a harmincas évei küszöbén már nem a külső elismerést keresi, hanem a lelki egyensúlyra, a boldog párkapcsolatára, a személyes fejlődésre és olyan szerepekre szeretne koncentrálni, amelyek hitelesen tükrözik az identitását.
Lili Reinhart 2024-ben indította el bőrápolási márkáját. A Personal Day a pattanások kezelésére összpontosít, nem irritáló, nem komedogén és állatkísérlet-mentes termékekkel. De a márka ezen túlmutat, és a mentális egészségre is összpontosít, ami Lili számára nagyon fontos téma.
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Lili Reinhart-tal, a Riverdale-lel vagy a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
Újabb friss lesifotók jelentek meg Lili Reinhart-ról, akit március 26-án és 27-én is Los Angelesben kaptak lencsevégre – mindkét alkalommal a Forbidden Fruits promóciós időszakának részeként.
Március 26-án a színésznőt egy hétköznapi, mégis figyelemfelkeltő szettben fotózták le az utcán. Lili ezúttal is a mostanában védjegyévé vált feliratos pólók egyikét viselte, amelyek nemcsak divatosak, hanem üzenetet is közvetítenek. Az utóbbi időben több hasonló darabban is feltűnt, amelyekkel tudatosan reagál a médiára és a róla szóló találgatásokra – mintegy „ruhákon keresztül kommunikálva” a nyilvánossággal. Ez a stílus egyszerre laza és karakteres, és tökéletesen illeszkedik a Forbidden Fruits korszakának merészebb, játékosabb hangulatához.
A következő napon, március 27-én Lili egy Q&A eseményen vett részt, amely szintén a filmhez kapcsolódott. A távozás pillanatait örökítették meg a fotósok, ahol a színésznő egy különleges, „Apple” feliratú pólót viselt – utalva a filmben alakított karakterére. A megjelenés nemcsak stílusos volt, hanem finoman reflektált a szerepére is, tovább erősítve a film köré épített vizuális és tematikus világot.
Március 25-én egy különleges vetítésen vett részt Los Angelesben, ahol természetesen a legújabb filmjét, a Forbidden Fruits-ot vetítették le a lelkes rajongóknak, valamint kérdezz-felelek is volt a szereplőgárdával. Sajnos csak 3 kép került elő, valamint kaptunk egy vadonatúj képet a filmről is. Sajnos egyelőre nem tudni, hogy lesz-e egyáltalán magyarul vagy hogy mikor fog debütálni DVD-n vagy bármelyik más platformon.
Lili Reinharttal a borongós idő és egy Zoom-hívás köt össze bennünket. „Itt négy napig esni fog, ami nem igazán jellemző” – meséli a színésznő Los Angelesből, az Atlanti-óceán túloldaláról. „De szeretem, amikor esik az eső LA-ben. Olyan meghitt.” Egy túlméretezett bézs kapucnis pulóverben, lazán feltűzött hajjal ül a kanapéján, tökéletesen bekuckózva, miközben a falakat bevilágító sárgás fény még inkább kiemeli a szoba otthonos hangulatát. Reinharttal könnyedén folyik a beszélgetés, hangja egyszerre lágy és élénk. Már az első pillanattól kezdve világos, hogy az a finomság, amit áraszt, egyáltalán nem összetévesztendő a passzivitással. Olyan, mint egy illatos gyertya: ismerős és nyugodt, de közben ott izzik benne egyfajta belső intenzitás.
„Párszor már mondták, hogy ijesztő vagyok” – mondja Reinhart. „És szerintem nem csak arról van szó, hogy nyugalmi állapotban morcosnak tűnök – van bennem egy erős Skorpió-energia.” Nevet, majd gyorsan pontosít: valójában Szűz jegyű. Az aszcendense viszont – ami az asztrológiában azt jelzi, hogyan látnak mások – Skorpióban van. „Azt mondták, hogy az energiám elég nyers tud lenni” – magyarázza. „És szerintem ettől tűnhetek kicsit metszőnek. Néha az őszinteségem meglepi az embereket, és azt mondják: ‘Ó, van benne egy kis csípősség!’ Én pedig csak annyit mondok: ‘Igen. Pont így jutottam el oda, ahol most tartok.’” A Forbidden Fruits sztárja azonban nem említi, hogy a Skorpió aszcendensűekről azt is tartják, ritkán maradnak észrevétlenek.
És akár hisznek ebben az emberek, akár nem, az tagadhatatlan, hogy Reinhart maradandó benyomást kelt.
A 29 éves színésznő valóban éveken át magára vonta a közönség figyelmét, amikor hét éven keresztül alakította az ikonikus „szomszéd lány” karaktert, Betty Coopert a Riverdale sorozatban. Bár Reinhart attól tartott, hogy karrierje hátralévő részében a kedves, visszafogott szőke lány szerepébe skatulyázzák majd, hálás, hogy a sorozat 2023-as befejezése után más irányt vett az élete. „Az egyik első dolog, amit a Riverdale forgatása alatt csináltam, a Hustlers volt, ahol egy sztriptíztáncost játszottam” – mondja. „Örülök, hogy nem zártak be egyetlen skatulyába.”
A Lili Reinhart újabb meglepő projektben tűnt fel: a színésznő tegnap debütált a világhírű BTS legújabb, „SWIM” című klipjében, amely a frissen megjelent ARIRANG album nyitódala. A videó már a premier pillanatában hatalmas figyelmet kapott, hiszen ez a banda első nagy visszatérése a többéves szünet után.
A klip látványvilága erősen filmes hangulatú: a történet egy múzeumban indul, majd egy szimbolikus utazásba vált át a nyílt tengeren, ahol a BTS tagjai hajósokként jelennek meg. A középpontban Reinhart karaktere áll, aki egyfajta belső utazást jár be – sok rajongó szerint a BTS rajongótáborának (ARMY) érzelmeit testesíti meg, akik hosszú ideig vártak a zenekar visszatérésére.
A „SWIM” nem egy klasszikus táncos klip: inkább egy lírai, szimbolikus történetmesélés, amely a szerelem kezdetéről, az elengedésről és az előrehaladásról szól. A dal és a vizuális koncepció egyaránt az élet útjaként értelmezhető „úszás” metaforájára épül.
A videót Lisszabonban forgatták, és különlegessége, hogy Reinhart karaktere egy magányos, álomszerű világban mozog, miközben fokozatosan kapcsolódik össze a zenekarral és a történet mélyebb jelentésével.
Március 16-án került sor a Forbidden Fruits világpremierjére a South by Southwest (SXSW) 2026 fesztiválon, Austinban, ahol Lili Reinhart és a film szereplőgárdája hivatalosan is bemutatta a várva várt produkciót. A film ezzel az eseménnyel debütált a nagyközönség előtt, még a március végi megjelenése előtt.
A vörös szőnyegen Lili ezúttal is elegáns és letisztult megjelenést választott: egy testhez simuló, minimalista szabású ruhában jelent meg, amely tökéletesen kiemelte természetes szépségét. A megjelenés egyszerre volt visszafogott és kifinomult, remekül illeszkedve a fesztivál filmes, művészi hangulatához.
A Forbidden Fruits egy különleges hangulatú, sötétebb tónusú történet, amely egy látszólag hétköznapi munkahely mögött rejtőző titokzatos női közösséget mutat be. A filmben Lili Reinhart mellett Lola Tung, Victoria Pedretti és Alexandra Shipp is fontos szerepet kapnak, így a premier egyben a teljes főszereplőgárda közös megjelenésének is különleges alkalma volt. Az érkezéskor örömmel pózolt a rájuk váró rajongókkal, erről 53 kép került elő, a kulisszák mögött pedig a szereplőgárdával is képet készített, illetve a párja is elkísérte erre a fontos eseménye, valamint egy panel beszélgetésre is sor került.
Izgalmas napok a Forbidden Fruits és a SXSW rajongóknak! Két vadonatúj, gyönyörű portréfotó-sorozat került elő, amin Lili Reinhart káprázatos megjelenése mellett több sztár is szerepel, és ezek most exkluzívan elérhetők a galériánkban.
Március 15-én Austinban, a SXSW 2026 fesztivál keretében a Forbidden Fruits csapata hivatalos sajtónapot tartott. Lili Reinhart, Lola Tung, Victoria Pedretti, Alexandra Shipp és Meredith Alloway együtt vették át a fesztivált, és éppen ezeknek a kulisszái mögött készültek a legújabb portrék, amelyek visszaadják a stáb kreatív energiáját és a fesztivál pezsgő hangulatát.
A Getty Images portré stúdiójában készült sorozatban Lili Reinhart ragyogó tekintete mellett Alexandra Shipp, Lola Tung és Victoria Pedretti pózolnak együtt, elegáns és inspiráló formában.
Emellett egy kifejezetten Lili Reinhartra fókuszáló portré-sorozat is előkerült, amit a Shutterstock számára készítettek, szintén a sajtótájékoztató kulisszái mögött, erről kettő kép került elő.
A három új fotó a sajtótájékoztató eseményeit örökíti meg, interjú közben kapták le őket, erről három fotót találhattok.
2024 nyarán, hajnali 4 órakor egy fürdőkádban ültem, és azon gondolkodtam, hogy be kellene-e mennem az ügyeletre, miután már nyolc órája folyamatosan húgyúti fertőzéshez hasonló tüneteim voltak. Egy meleg fürdő az utolsó próbálkozásnak tűnt, hogy enyhítsem a fájdalmat, mielőtt Ubert hívnék egy kórházba a németországi Kölnben, ahol éppen egy független filmen dolgoztam.
Néhány órával később a kórházban megérkeztek a vizsgálati eredmények: enyhe fertőzést állapítottak meg. Amoxicillint kaptam, majd visszamentem a hotelbe, és végre sikerült aludnom egy kicsit. De a történet itt nem ért véget — sőt, még több mint egy évig tartott. Az a nap csupán egy hosszú és megterhelő út kezdete volt a valódi diagnózis felé.
A film teljes forgatását úgy csináltam végig, hogy folyamatosan sürgető vizelési ingert és gyakori vizelési kényszert éreztem. Visszatértem a kórházba, ahol újabb antibiotikumokat kaptam. Az orvosok csak széttárták a kezüket, és úgy tűnt, kevésbé foglalkoznak az ügyemmel, mivel nem voltam állandó lakos. Egy ultrahangvizsgálat kizárta a ciszták lehetőségét. Felhívtam az otthoni orvosaimat is tanácsért, de az sem vezetett eredményre. Öt hosszú héten át senki sem tudott segíteni rajtam. Érzelmi támogatásért az édesanyámhoz és a barátomhoz fordultam üzenetekben, miközben az Instagramon a „Close Friends” listámon naponta osztottam meg a belső körömmel a kétségbeejtő egészségügyi állapotomról szóló frissítéseket.
A film forgatása befejeződött, és a 12 órás hazafelé tartó repülőúton messze ültem a mosdótól. Bevettem egy Xanaxot, és vártam, hogy hasson, miközben hatszor kellett felmennem a mosdóba, mielőtt végre el tudtam aludni. Abban az időszakban sajnos a szorongáscsökkentő gyógyszer volt az egyetlen dolog, ami lehetővé tette számomra a pihenést – az egyetlen, ami valamennyire csillapította azt a sürgető vizelési ingert, amely három-öt percenként jelentkezett. Az élmény után a repülés komoly szorongást kiváltó tényezővé vált számomra – és ez a mai napig így van.
Újabb paparazzifotók jelentek meg Lili Reinhart-ról, akit március 13-án ismét New York City utcáin kaptak lencsevégre a fotósok. A színésznő jelenleg intenzív promókörúton vesz részt készülő filmje, a Forbidden Fruits kapcsán, így az elmúlt napokban többször is feltűnt a város különböző pontjain.
A most készült képeken Lili egy elegáns, fekete miniruhában látható, amelyet finom szőrme részletek és magassarkú cipő egészített ki. A letisztult, mégis látványos összeállítás tökéletesen illeszkedett a színésznő karakteres stílusához. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy hová tartott, amikor a paparazzók lefotózták, de a jelenlegi promóprogram alapján könnyen lehet, hogy újabb interjúra vagy televíziós felvételre sietett. A film közelgő premierje miatt a következő napokban várhatóan további megjelenései is lesznek, így remélhetőleg hamarosan az is kiderül, mi volt aznap az úti célja.
Közben a rajongók számára egy másik apró, de izgalmas újdonság is napvilágot látott: végre három kulisszák mögötti fotó is előkerült a Good Morning America stúdiójából. A műsorban Lili és a film több szereplője is beszélt a projektről, az interjú részleteiről pedig már korábban is olvashattunk.
Ahogy közeledik a Forbidden Fruits premierje, egyre több friss anyag érkezik a filmről. Nemrég az Elle is exkluzív betekintést adott a produkció kulisszái mögé: új fotók és egy interjú jelent meg a szereplőgárdával, amelyben a színészek a film különleges hangulatáról, (mivel ezeket már máshol is elmondták, ezt most nem fordítottam le nektek.) a karaktereikről és a közös munkáról meséltek. Az első képek alapján a film látványvilága és atmoszférája is ígéretesnek tűnik, ami tovább növeli a rajongók várakozását a bemutató előtt.
Mindeközben egy újabb izgalmas hír is érkezett Lili Reinharttal kapcsolatban. A színésznő részt vesz a Miami Film Festival programjában, ahol a Hal & Harper című projekt kapcsán beszélget majd a közönséggel. Az eseményre április 13-án este kerül sor, ahol Lili ráadásul egy rangos elismerést is átvehet: a fesztivál Art of Light Award díját adják át neki.