A tegnapi nap folyamán megrendezésre került a ‘Dermalogica Clearly Glowing’ nevű eseménye, amin természetesen Lili is részt vett, hiszen ő lett a márka legújabb arca. Az eseményről hivatalos fotók nem kerültek elő, viszont Instagram oldalakról előkerültek fotók, ahol a rajongókkal fotózkodott. Már 18 fotó előkerült a rendezvényről, ahol többek között beszédet is mondott, valamint élő közvetítést is adott Instagramon, az elején csak a termékeket mutatja be szóban. Majd a buliról beszélt pár szót, hogy milyen a buli, kik a résztvevők. Reméljük hamarosan előkerülnek több fotók és videók is. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Ha már ‘Dermalogica’, előkerült egy újabb csodálatos fotó a kampány fotósorozatához, amin Lili a termékeket mutatja, amik amúgy már több napja rendelhetőek és megvásárolhatóak is. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig 2 Instagram story képet hoztam tegnapról, amiből kiderült, hogy az eseményt és az estét egy jókora pizzával zárták. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Szép estét! Egy hete Lili Instagram fiókján megosztotta, hogy megkezdődtek a Riverdale 3. évad forgatásai, erről 5 fotó már elő is került a kulisszák mögött. Reinhart kisasszony nagyon örül ennek, hiszen újra a „második” családjával lehet, viszont még az is kiderült, hogy bogárcsípésektől szenved, hiszen a forgatáson betalálták őt és nem győz védekezni. A 3. évad amúgy október 10-én debütál Amerikában, és az első forgatási napot tekinthetjük meg a színészek Insta sztoriján keresztül. Valamint még egy kis Riverdale hír, a sorozat a Comic Con Special TV Guide címlapján szerepel, természetesen a promóképpel díszítve. Valamint szuper hír még, hogy a Dermalogica reklámhoz készült fotósorozatból is kaptunk 2 fotót, vagyis hármat, de az egyik egy nagyított verzió. Lili gyönyörűen fest a fotókon, ő a tökéletes modelle a természetes szépségnek! |

Fantasztikus hírt hoztam nektek! Ugyanis Lili-t kérte fel a Dermalogica partnerének egy projektben, pontosabban ‘kreatív tanácsadó’ lett a legújabb Clear Start termékeknél, ami kizárólag az ulta.com-ról szerezhető be augusztus 2.-tól . Ehhez egy poszterfotó került elő, és egy kulisszák mögötti videó is. A kampányt április 23-án forgatták le és a videóban Lili elmeséli, hogy nagyon izgatott, amiért részt vehet ebben, mert nagy szenvedélye a bőrápolás. |
Új fotósorozat képek jelentek meg Liliről, amiket Tyler Joe készített az amerikai Harper’s Bazaar újság számára. Az interjúban többek között beszélt arról, hogy milyen az élete a reflektorfényben, hogyan találta meg önmagát és hogy mit is várhatunk a Riverdale harmadik évadától. |