Lili Reinhart Los Angeles-i otthonának minden zuga élettel teli ezen a reggelen.
Hallani lehet például a legfinomabb szárnysuhogást, ahogy Reinhart felkel és elhesseget egy madarat. A halvány lazacszínű tapétája meg-megcsillan, ahogy megfogja a beáramló fényt. A Zoomon keresztül szinte érzem a frissen rendelt, tojásos reggeli illatát, miközben hallgatom, ahogy kutyája, Milo tappancsai halkan kopognak a padlón. Nehéz lenne elképzelni ezt az otthont a maga középpontja, a precíz és lenyűgöző Reinhart nélkül.
De talán még nehezebb lenne elképzelni a 2020-as évek televíziózását Reinhart nélkül, aki a dramedy műfaj egyik meghatározó alakjává vált, mióta a 2010-es évek második felében Betty Coopert alakította a The CW kultikus sorozatában, a Riverdale-ben. A Riverdale 2023-as befejezése óta Reinhart folyamatosan forgat, és amikor beszélgetünk, éppen most tért haza Los Angeles-i otthonába, miután hónapokon át ingázott New York és Montréal között, hogy egyszerre több projekten dolgozzon. Bár hamarosan visszatér Manhattanbe a forgatások folytatásához, ez a nap most csak az övé – ma egy barátnője, Sarah ad neki arckezelést, és természetesen kutyája, Milo is vele tart.
„Tegnap este hazaértem, és azt éreztem: Igen, ez az. Ez a helyem” – meséli Reinhart. Ahogy beszél, látszik, hogy a válla ellazul, és megkönnyebbülten sóhajt fel otthonának nyugalmában.
Reinhart nemrég fejezte be Ali Hazelwood The Love Hypothesis című, nagy sikerű New York Times-bestsellerének régóta várt adaptációját. A produkció mögött az Amazon MGM Studios áll, Reinhart pedig nemcsak a főszerepet játssza, hanem executive producerként is közreműködik. A The Love Hypothesis már most hatalmas várakozást kelt a BookTok-közösségben. Bár a könyvadaptációk szereposztását gyakran érik kritikák, a rajongók ezúttal rendkívül lelkesek – teljesen el vannak ragadtatva az Olive Smith és Adam Carlsen karaktereit életre keltő színészektől, akik a film középpontjában állnak.
Olive-t, akit Reinhart alakít, egy pragmatikus Stanfordi PhD-hallgatóként ismerhetjük meg, aki látszólagos kapcsolatot kezd szigorú professzorával, Adam-mel (őt Tom Bateman játssza). Bár a „kamukapcsolat” mindkettőjük számára előnyösnek tűnik, a helyzet gyorsan megváltozik, amikor Adam komor tekintete kezd elárulni valamit: talán többet akar, mint amit megbeszéltek.
Közben Reinhart befejezte a Forbidden Fruits című film forgatását is, amelyben olyan nevek mellett szerepel, mint Lola Tung, Emma Chamberlain, Gabrielle Union és Victoria Pedretti. A történet, amelyet Meredith Alloway rendezett, egy plázában működő bolt dolgozóinak titkos életét mutatja be, és a film várhatóan jövőre kerül a mozikba. A forgatás idején Reinhart párhuzamosan egy másik projektre, az American Sweatshop című szeptemberi premierre is készült – ez egy nyomasztó thriller, amely azt vizsgálja, hogyan képesek a sötét online események eltorzítani az ember valóságérzékelését. A film komor, félelmetes, és egy súlyos, ugyanakkor ismerős figyelmeztetést hordoz: a közösségi média súlyosan árthat a mentális egészségnek.
Reinhart ezt talán jobban tudja bárkinél. Idegenek az interneten odáig mennek, hogy megkérdezik tőle, eladja-e a haját (igen, a haját), így pontosan tisztában van azzal, mennyire fontos biztonságos online közeget teremteni. Saját platformját empátiával és őszinteséggel használja. A 29 éves színésznőnél nincs mellébeszélés: ő az a nő, aki 18 évesen elhagyta Los Angelest, miután nem tudott szerepeket szerezni, majd 19 évesen visszatért, és azonnal megkapta Betty Cooper szerepét a Riverdale-ben. Közel tíz évvel később már a saját produkciós cégét, a Small Victory Productions-t vezeti, és végre otthon érzi magát a saját bőrében.
„Nem akarom, hogy mindig a legcsiszoltabb, legtökéletesebb verziómat mutassam a világnak. Egyrészt fárasztó lenne – sosem tudnám fenntartani ezt a képet –, másrészt ez egyszerűen nem én vagyok” – mondja.
Sokáig azonban Reinhart nem tudta elfogadni a természetes önmagát. Elmeséli, hogy a vörös szőnyegen álbombákat készített magának, a Riverdale forgatási lakókocsijában saját maga sminkelte ki, és szorongva várta, mikor kerül rá a „szépségfilter” az utómunkában – csak azért, hogy senki se lássa az igazi, smink nélküli arcát. Ma már tudja: amikor nem akarta, hogy mások lássák a bőrét, valójában azt sem akarta, hogy őt lássák – és most elhatározta, hogy többé nem enged a szégyennek.
Ezt az elvet viszi tovább saját bőrápolási márkájában, a Personal Day-ben, amelyet azzal a céllal alapított, hogy senkinek se kelljen úgy éreznie, el kell rejtenie magát. A termékek nem váltanak ki aknét, és Reinhart örömét leli abban, hogy felfedezi, mi működik számára: minden terméket saját magán és párján, Jack Martinon tesztel. A márka legnépszerűbb terméke a Trust Me On This Hypochlorous Acid Spray. Ahogy a Personal Day idén októberben ünnepli első születésnapját, Reinhart szeretné, ha a márka tovább növekedne – méghozzá empátiával.
„Lehetőségem van valamit létrehozni, és ha ez másoknak segít, azzal engem is segít” – mondja.
De a lényeg az, hogy – legyen bár tiszta a bőröd vagy sem – az önbizalom hullámokban jön. Reinhart ezt 14 éves kora óta tudja, amikor depressziót diagnosztizáltak nála.
„Ez vagyok én… fiatalon azt mondták rólam, hogy van bennem valami melankolikus kisugárzás, és nem tudom, honnan ered. Azt hiszem, mindig is egy nagy lélek voltam, aki túl kicsi testbe szorult” – elmélkedik, majd hozzáteszi: talán egyszerűen túl gyorsan nőtt fel.
Reinhart karaktere a Hal & Harper című, Sundance-re beválasztott sorozatban pontosan tudja, milyen érzés ez. A Cha Cha Real Smooth alkotója, Cooper Raiff által írt és rendezett széria egy gyásszal és érzelmi függőséggel szétszakított család fejlődését mutatja be. Az indie sorozat, amely az év elején debütált, ám a Mubi megvásárolta, és idén ősszel kerül fel a streamingplatformjára, Mark Ruffalót szerepelteti az apa szerepében, aki két testvér, Hal (Raiff) és Harper (Reinhart) apjaként tűnik fel. A Hal & Harper fájdalmasan felemelő történet, amely finoman és őszintén szól a szeretet és a család törékeny természetéről. A fájdalom és a szeretet legmélyebb hasadékai között ott vannak az igazi emberek – azok, akik csak azt szeretnék, ha észrevennék őket.
„Ez volt a legjobb forgatókönyv, amit valaha olvastam… Azt hiszem, ez a legemberibb történet, amit a karrierem során elmesélhettem” – mondja Reinhart a sorozatról. „Már az első oldalak után tudtam, hogy nem félek eljátszani Harpert. Inkább kiváltságnak éreztem, hogy megformálhatok valakit, aki ennyire valóságos.”
Harper jót akar, de közben eltaszítja magától az embereket. Reinhart saját életében is ismeri ezt az érzést. Nyíltan beszél mentális egészségéről a közösségi médiában, de elmondása szerint néha az elméje sötétebb zugaiba húzódik vissza. Ez az elszigetelődés bénító tud lenni, és a reménytelenség érzését csak fokozta az a súlyos egészségügyi probléma, amely tavaly érte.
Hónapokig tartó, gyötrő hólyagfájdalom után Reinhartnál orvosai interstitialis cystitist diagnosztizáltak – egy krónikus betegséget, amely a hólyagfal gyulladását okozza. Vannak napok, amikor Reinhart alig képes talpon maradni, de soha nem adja fel, és nem hajlandó beletörődni a fájdalomba.
„Én sosem elégedem meg, és szerintem ez olyasmi, amire a nőket gyakran ránevelik… De lennie kell megoldásnak – talán nem mindenre, de valamire, ami segít” – mondja határozottan. Azt, hogy kiálljon magáért, hogy merjen támaszkodni azokra, akik hisznek neki, és hogy engedje, hogy segítsenek rajta – mindezt a tavaly novemberben petefészekrákban elhunyt nagymamájától tanulta. Nagyanyja elvesztése mélyen megrázta, de Reinhart tudta, hogy meg kell őriznie az örökségét. Még mindig keresi a válaszokat, és lassan, apránként találja meg, mi az, ami valóban működik számára.
Egy bizonyos értelemben minden a keresésről szól. Reinhart számára az öröm nem valami megfoghatatlan hit, hanem valóság – valami, amiről tudja, hogy létezik, és amit meg akar ragadni, még akkor is, ha az elméje és a teste néha elutasítja a gondolatát.
„Egyszerűen nem fogadom el, hogy az öröm múló dolog legyen számomra” – mondja Reinhart. „Azt hiszem, megérdemlem az örömöt, és tudom, hogy ott van bennem valahol. Most épp az agyam akadályain próbálok átjutni, de… ha csak nyolcvanévesen találom meg, akkor is azt mondom majd: ez volt az én célom.”