2021. márciusában derült ki, hogy Lili főszerepet kapott egy Netflix-es filmben, a Look Both Ways-ben, ami 2022. augusztus 17-én debütált a Netflix-en. Kedvencünk Natalie szerepébe bújt, akinek főiskolai diplomájának előestéjén élete két párhuzamos világra szakad: az egyikben teherbe esik és fiatal felnőttként kell boldogulnia anyaként a texasi szülővárosában. A másik világban Los Angelesbe költözik, hogy folytassa a karrierjét.
2019. október végén robbant a hír, hogy kedvencünk lett a híres szépségmárka, a CoverGirl nagykövete. Az első kollekció, a 'Clean Fresh' 2020. január 16-án jelent meg és 4 termékből áll: egy krémes highlighter-ből, krém pirosítóból, alapozóból és ajakolajból.
Kezdődik a tanév, a város csak most ocsúdik egy aranyifjú gimnazista közelmúltbéli halálából – és már semmi sem olyan, mint régen. Az Archie Comics karaktereire alapozva, a mában játszódó sorozat, mely kisvárosi élet szürreális oldalát fedi fel, azt a sötétséget és furcsaságot, mely a város idilli álcája mögött húzódik. Van itt zenei karrierre vágyó fiatal, énekespalánta lány, tiltott tanár-diák viszony, szomszédjába szerelmes, de félénk lány, városba érkező új osztálytárs, kavaró menő lány és persze titkok.
2023/03/29 ∙ Riverdale 7. évad premier
icon-info
Oldal címe: L-Reinhart.Com
icon-info
Szerkesztő: katie
icon-info
Nyitás: 2017.04.27.
icon-info
Téma: Lili Reinhart
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Lili Reinhart-tal, a Riverdale-lel vagy a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
A Rodarte jó pár A listás hírességeket is bevont a legújabb, őszi kollekciójuk modellezésére. Köztük Lili Reinhart-ot, Camila Mendes-t, Mandy Moore-t vagy akár Joey King-et is. Kate és Laura Mulleavy tervezték a kollekciót és rendkívül nőies témát választottak, amellyel a hölgyeket gyönyörű balerinává varázsolták. Lili korábban már a 2020-as tavaszi kollekciójuk modelle is volt, akkor is szuper képek készültek róla. Most is így történt: 7 kép került elő a kollekcióból és az egyiken Riverdale-beli kolleganőjével, Camila-val is pózol.
A Rodarte kollekció mellett pedig még egy szuper hír érkezett: a People’s idei ‘Beautiful Issue’ számában is szerepel Lili. Egyelőre két fotó jelent meg a fotósorozatból és egy szuper, közel 4 perces interjú is. Leginkább a Összesítve elhoztam nektek, hogy mikről is beszél a színésznő.
Szereti a grafikus tusvonalakat, a vibráló színeket, amik mostanában uralják a sminkvilágot
Úgy érzi, hogy elég jól tud is sminkelni, így olyan gyakran gyakorol, amennyit csak tud
Szereti a naturális sminkeket, nem szereti, ha sok minden van az arcán
Azt szereti, ha hasonlít önmagára, nem szereti az erős tusvonalakat sem
A haja is eredetileg hullámos, így szereti azt is megmutatni, amikor tudja
Próbál minél jobban az egészségére is odafigyelni, ugyanis gyorskaja függő, így próbál ezen is változtatni
Vitaminokat is elkezdett szedni, hogy minél energikusabb legyen
Szokott meditálni is, amennyit csak teheti, mert az segít neki könnyebben elaludni
Valamint ezúton szeretnék kívánni az oldalnak boldog 5. évfordulót, ugyanis 2017. április 27-én volt az a nap, amikor az oldal megnyitotta kapuit és igaz én csak később csatlakoztam, de azóta is igyekszem töretlenül hozni a híreket Lili-ről. És szeretném nektek is megköszönni az érdeklődést és a támogatást!